AKCIÓ!

Derek Prince: Elválasztva Isten számára

A szentség szépséges titka. Ismerd meg mi nem és mi az Úrtól való szentség.
Szentség? A legtöbb ember azonnal kerüli a témát; azt gondolva, hogy ez egy megfoghatatlan vallásos dolog, vagy mert a szent élet lehetősége teljesen elérhetetlennek tűnik számára.
Derek Prince sokáig meg volt győződve, hogy a szentség nem más, mint egy hosszú listán szereplő szabályok megtartása. Neki is időbe telt megértenie, hogy a Biblia nem felekezetek vagy hagyományok szerinti, hanem az Úr szerinti szentségről tanít.
Derek Prince pedig jó tanár, mély alapot ad, és ahogy általa megismerkedsz a Biblia szentségről való tanításával, úgy érted meg Isten páratlan voltát, és azt is, hogy a szent élet az Úrral való kapcsolatod igazi kifejeződése. Ő nemcsak azt mondja el neked, hogy mi nem a szent élet, hanem azt is, hogy mi az, aminek lennie kellene. Ismerd meg a titkot, az erő titkát, azt a hatalmat, amelyen keresztül Isten a világmindenségben uralkodik.
Ahogy a szentséget tanulmányozod, megláthatod, hogy az Úr mindig másként bánt azokkal, akik az Övéi. Áldásait, jutalmait azoknak tartogatta, és ma is ezt teszi, akik az Ő számára elválasztották magukat, Neki éltek a hétköznapokban – visszatükrözve Isten természetét.
Az igazi szentség, amely Krisztus által válik elérhetővé számodra, békét, szabadságot, erőt és örömet jelent akkor, ha a Szent Szellemmel összhangban élsz és lerázod magunkról azokat a szellemi és érzelmi terheket, amelyek visszatartanak téged.
Kívánjuk, miközben Isten természetéből részesülsz, az Úr ereje formáljon át egy reményteljesebb, jobb életre, és ahogy Vele együttműködsz, automatikusan kerüld el a világ romlottságát, és ezzel együtt sok bajt és szenvedést is.

Cikkszám: MK-0024 Kategória: Címke:

2790 Ft

Elfogyott

További információk

Tömeg 250 g
Méretek 148 × 210 × 14 mm
Formátum

Könyv

Szerző

Derek Prince

Alcím

A szentség szépséges titka

A mű eredeti címe

Set Apart for God: The Beautiful Secret of Holiness

Méret

148 x 210 mm

Terjedelem

256 o.

Kötészet

Puhatáblás

Nyelv

Magyar

Kiadó

Derek Prince Ministries

Kiadás éve

2020.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.