ÚJ!

Benny Hinn: Jézus Vére

Tapasztald meg az erőt, mely üdvösséget, gyógyulást és csodákat közvetít

Gyermekkorában Benny Hinn szemtanúja volt, ahogy apja vérszerződést kötött a legjobb barátjával. Tudta, hogy valami mély és fontos dologra került sor. Évekkel később, kezdő lelkészként így imádkozott: „Uram, hadd értsem meg Jézus vérének jelentőségét!” Ekkor a Szent Szellem jelenléte váratlanul meglátogatta, ő pedig elhatározta, hogy mélyebben fogja tanulmányozni a vér bibliai jelentőségét. Valami visszavonhatatlanul megváltozott benne, és Jézus vére azóta is szolgálatának központi részét képezi.
Ennek valósága mindannyiunk számára elérhető. Ebben az átdolgozott és tanulmányi útmutatóval kiegészített kiadásban felfedezhetjük a Jézus vérében rejlő erőt és szabadságot.
Csodálatos gyógyulásokról, sorsok megváltozásáról és a Sátán karmai közül visszahozott életekről olvashatunk, miközben:
• Felfedezzük Isten vérszövetségeinek jelentőségét;
• Olvasunk Jézus hétszeres vérontásáról, és hogy ez mit jelent a hívők számára;
• Megtudjuk, hogyan alkalmazzuk a vért, hogy megszabaduljunk    a démoni elnyomástól;
• Megismerjük azt az öt területet Jób könyvéből, ahol a vért alkalmazhatjuk;
• A Szent Szellem jelenlétébe lépünk, és átalakul az életünk.

Benny Hinn világszerte ismert evangelista és bibliatanító, vala­mint olyan népszerű könyvek szerzője, mint a Jó reggelt, Szent Szel­lem, A kenet és A kenet titkai. Tévéműsora egyike a világ legnézettebb keresztény műsorainak, mintegy 200 országban sugározzák. Sokak által ismert honlapja és alkalmazása milliókhoz ér el nap mint nap az evangélium üzenetével. Multimédiás tevékenységén keresztül Isten életmentő és cso­datevő erejének üzenetét közvetíti a világ minden tájára, és hirdeti az evangéliumot minden teremtménynek (Márk 16:15).

Cikkszám: MK-0257 Kategóriák: , Címke:

4490 Ft

Elfogyott

További információk

Formátum

Könyv

Szerző

Benny Hinn

Alcím

Tapasztald meg az erőt, mely üdvösséget, gyógyulást és csodákat közvetít

A mű eredeti címe

The Blood – Experiencing the Power That Brings Salvation, Healing, and Miracles

Terjedelem

256 o.

Fordító

Akaró Ágnes

Kötészet

Puhatáblás

Nyelv

Magyar

Kiadó

Patmos Records

Kiadás éve

2024.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.