Demos Shakarian: A föld legboldogabb emberei
Nem akarom, hogy egy nagy, centralizált szervezet legyen – úgy tűnt, a Szent Szellem ezt az üzenetet mutatja nekünk.
Természetesen gyűljetek össze időközönként, hogy inspiráljátok és buzdítsátok egymást, hogy ezáltal akkora tüzet gyújtsatok, melyet sokan észrevesznek. A mindennapi munkátokat azonban kicsiben, helyileg végezzétek, és legyetek Rám érzékenyek. Nem akarom, hogy teljesen egyformák legyetek. Sosem megyek két emberhez vagy két helyre pontosan ugyanúgy. Engedjetek teret végtelen sokoldalúságomnak.
Az örmény származású tehenész nem mindennapi élettörténetét olvasva az ember hol nevetni, hol pedig sírni kezd, miközben azt érzi, hogy a hite folyamatosan erősödik. Amikor Demos Shakarian létrehozta a Teljes Evangéliumi Üzletemberek Nemzetközi Szövetségét, fogalma sem volt róla, mekkora hatást gyakorol, majd a szervezet férfiak és nők millióira világszerte.
Napjainkban a szövetségnek több tízezer helyi csoportja működik a világnak szinte minden pontján. Tevékenységüknek köszönhetően évente több mint egymilliárd ember ismerheti meg Jézus Krisztus szeretetének sorsfordító üzenetét.
2990 Ft
Elfogyott
További információk
Tömeg | 340 g |
---|---|
Méretek | 140 × 210 × 14 mm |
Formátum | Könyv |
Szerző | John and Elisabeth Sherrill |
A mű eredeti címe | The Story of Demos Shakarian, founder of the Full Gospel Business Men's Fellowship |
Fordító | Cseri Donatella, Joób Viktória |
Méret | 140 x 210 mm |
Terjedelem | 224 o. |
Kötészet | Puhatáblás |
Nyelv | Magyar |
Kiadó | Patmos Records |
Kiadás éve | 2016. |
Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.