Barion Pixel

Február 7. – K.E.H. Egészségünk napi tápláléka

Február 7. – Isten munkálkodik benned

Mert Isten az, aki munkálja bennetek az Ő jó tetszésének akarását és megcselekvését.
– Filippi 2:13, az angol nyomán

Emlékszem egy férfi történetére, akinek rosszindulatú daganat nőtt az arcán. A daganat úgy nézett ki, mint egy nagy, lila padlizsán, és majdnem akkorára nőtt, mint a férfi feje. Az orvosok nem nyúltak hozzá. Az előzetes vizsgálatok alapján megállapították, hogy a férfi tovább fog élni, ha nem operálják meg.
A férfi sok különféle gyógyító összejövetelen részt vett, mert hitt az isteni gyógyulásban. Gyógyító evangélisták imádkoztak érte kézrátétellel; a pásztora megkente őt olajjal és imádkozott; továbbá sokan mások is imádkoztak. Azután a pásztor egy nap azt mondta nekem: „Azt vettem észre, hogy a daganat nem tűnt el ugyan, de sorvadni kezdett. Szemmel láthatóan összébb zsugorodott. Az egész gyülekezet látta. Három-négy hónap alatt megfigyeltük, hogy egyre zsugorodik. A férfi egy nap végül eljött a gyülekezetbe, és a világon semmi sem volt az arcán. A tumor teljesen eltűnt, a bőre pedig olyan volt, mint egy csecsemőé!”
A pásztor megkérdezte tőle, hogy mi történt. A férfi beszámolt róla, hogy olvasta a Bibliát, és a Filippi 2:13-hoz ért. Minden reggel, amikor tükörbe nézett, a kezét a tumorra tette, és megvallotta: „Isten munkálkodik ebben. A Filippi 2:13-ban az áll, hogy Isten munkálkodik bennem, Ő pedig nemcsak a szellememben, hanem a testemben is munkálkodik.” Hetekig folytatta ezt a megvallást. Úgy három hónap után észrevette, hogy a tumor zsugorodni kezd, végül pedig teljesen nyoma veszett. Nos, Isten nem szúrta ki magának ezt a férfit, hogy megáldja. A férfi látta és olvasta az Igét, és elkezdett hinni benne. Végül megkapta, amit az Ige mondott.

Megvallás: Isten munkálja bennem az ő jó tetszésének akarását és megcselekvését. Isten azt akarja, hogy meggyógyuljak és egészséges legyek. Ez Isten jó tetszése.

(Kenneth E. Hagin: Egészségünk napi tápláléka; © FLK – Márta Könyvesház, 2021.)

error: Védett tartalom!