John F. Walvoord: Dániel – 1. rész
A Szentírás nagy prófétai könyvei közül Dániel nyújt igazán átfogó, sőt időrendi áttekintést a hajdani és majdani jelentősebb korszakokról, történelmi és eszkhatológiai fordulópontokról. A Szentírás több könyve is kijelentéseket rejt a nemzetek, Izrael és az egyház sorsáról, de egyedül Dániel ismerteti – a nemzetek és Izrael vonatkozásában – Isten tervének prófétikus „menetrendjét”. Dániel könyve ezért a bibliai próféciák nélkülözhetetlen szerkezeti, összetartó eleme, és a teljes Ószövetség prófétai kinyilatkoztatásának kulcsa. Tanulmányozása nemcsak azért fontos, mert lapjain az Ószövetség egyik jelentős prófétai könyvének üzenete tárul fel, hanem azért is, mert a Babilonba száműzött júdai próféta sorai nélkülözhetetlenek bármiféle eszkhatológiai rendszer vizsgálatához, felállításához. Dániel könyve – ahogy több más szentírási szakasz – emellett reményt nyújt, hogy a beteljesülést már nem a messze távolból kell remélnünk.
E kötetben John F. Walvoord már-már klasszikus, 1971-es Dániel-kommentárjának (e kötetben az első hat fejezetnek) a Dallas Theological Seminary ószövetséges oktatói, bibliakutatói által 2011-ben átdolgozott, frissített kiadását adjuk közzé. Ha az olvasó e könyv hatására alaposabban átlátja az összefüggéseket Isten próféták által előre jelzett „menetrendje” és a kortárs események között, és erősebb bibliai alapokon, tisztább reménnyel várja a próféciák végpontját – az emberkéz érintése nélkül leszakadó, majd az egész Földet betöltő Kősziklát –, akkor a szerző és a kiadó szándéka teljesült.
Original price was: 2690 Ft.2590 FtCurrent price is: 2590 Ft.
Elfogyott
További információk
Tömeg | 320 g |
---|---|
Méretek | 136 × 210 × 13 mm |
Formátum | Könyv |
Szerző | John F. Walvoord |
A mű eredeti címe | Daniel |
Fordító | Benke László |
Méret | 136 x 210 mm |
Terjedelem | 208 o. |
Kötészet | Puhatáblás |
Nyelv | Magyar |
Kiadó | Patmos Records |
Kiadás éve | 2015. |
Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.