Bill Johnson: Nagy dolgokra születtünk

Ez a könyv nem gazdagságra, hírnévre vagy hatalomra szóló meghívó. Ez a könyv egy életre szóló utazásra hív, az Úr félelmében, hogy felfedezzük, kik vagyunk valójában, ha Isten szándéka megvalósul bennünk.
Isten a tökéletes Atya, aki minden lehetőséget megragad arra, hogy áldásokat árasszon a gyermekei életére. Ám egyben olyan Atya is, aki szeret bennünket, és nem akarja, hogy az áldás túlnőjön azon, amit a szívünk és az érettségi szintünk el tud hordozni. Hogyan kell elképzelni azt, amikor jól viseljük a jelentőségünk súlyát? Isten dicsőséget nyer, mi megerősödünk, a körülöttünk levő embereknek pedig mindez a javát szolgálja.
A Bethel Gyülekezet vezető lelkésze, Bill Johnson arra invitált minket, hogy felfedezzük Isten csodálatos szándékát az egyházzal, az Ő testével kapcsolatban, amely valóságos lakhelyül szolgál a Szent Szellem számára itt a földön. A Nagy dolgokra születtünk a következőkről szól:
– A nélkülözhetetlenség, az áldás és a jóakarat valódi célja.
– Vajon mit jelent uralmat gyakorolni az életben és hogyan kell ezt tenni?
– Miért fontos Isten számára a tisztelet és a hűség?
– Honnan tudjuk, mikor vezet éppen az akadályoztatás az előrelépésünkhöz?
– Az előrehaladás legfontosabb eszközei Isten királyságában.

Nélkülözhetetlennek születtél. Isten azért alkotott téged, hogy hozzájárulj az Ő királyságához itt a földön, és örökséget hagyj magad után a családodnak és a jövő nemzedékeinek. Tarts velünk, és fedezd fel, mire teremtett Isten! Ha erre rájössz, soha nem akarsz majd valaki más lenni.

Cikkszám: MK-0067 Kategória: Címke:

3690 Ft

Csak 1 maradt készleten (utánrendelhető)

További információk

Tömeg 440 g
Méretek 140 × 216 × 17 mm
Formátum

Könyv

Szerző

Bill Johnson

Alcím

Nélkülözhetetlen vagy Isten tervében

A mű eredeti címe

Born for Significance

Fordító

Petrőcz Katalin

Méret

140 x 216 mm

Terjedelem

280 o.

Kötészet

Puhatáblás

Nyelv

Magyar

Kiadó

Patmos Records

Kiadás éve

2021.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.