ÚJ!

Jodie Berndt: Imádkozz Isten Igéjével a gyermekedért

Hogyan imádkozzunk Isten akarata szerint a gyermekeinkért
Szülőként nincs annál nagyobb megtiszteltetés, mint hogy az imáinkon keresztül együttműködhetünk Istennel, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy céljai megvaló-suljanak szeretteink életében.
Ezt a húszéves évfordulóját ünneplő „modern klasszikust” most átdolgozott és kibővített kiadásban olvashatjuk. A könyvből megérthetjük, hogyha szülőként a Bibliára hagyatkozunk a vágyaink és kéréseink megfogalmazásakor, azzal meg-nyitjuk az ajtót Isten gondviselő szeretete előtt, és megszabadulhatunk olyan érzé-sektől, mint a gyermekeinkkel kapcsolatos aggodalom és félelem.
Az Imádkozz Isten Igéjével a gyermekedért című könyv megtanít arra, hogyan imádkozzunk a gyermekünkért olyan fontos területeken, mint például a hite, a jellemének fejlődése, a biztonsága, a kapcsolatai vagy a jövője. Teljesen új fejezetek szólnak arról, hogyan imádkozzunk a gyermekünk identitástudatának alakulásá-ért, valamint azért, hogy bölcsen használja a technológiai eszközöket. Ötleteket kapunk ahhoz is, hogyan adjuk tovább az imádkozás örökségét.
EGY KÖNYV, MELY ÖRÖKÉRVÉNYŰ BÁTORÍTÁST JELENT, ÉS JAVASLATOKKAL SZOLGÁL OLYAN SZÜLŐK SZÁMÁRA, AKIK SZERETNÉNEK MÉG NAGYOBB ODAADÁSSAL IMÁDKOZNI GYERMEKEIKÉRT.

Cikkszám: MK-0250 Kategóriák: , Címke:

4490 Ft

Csak 1 maradt készleten

További információk

Formátum

Könyv

Szerző

Jodie Berndt

Alcím

Hogyan imádkozzunk Isten akarata szerint a gyermekeinkért

A mű eredeti címe

Praying the Scriptures for Your Children

Terjedelem

360 o.

Fordító

Tóthné Kincs Vivien

Kötészet

Puhatáblás

Nyelv

Magyar

Kiadó

Patmos Records

Kiadás éve

2022.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.