Kenneth E. Hagin: A Bibliai hit
Kenneth E. Hagint jogosan nevezik világméretekben a „modernkori hitmozgalom atyjának”. Közel 70 éven át hirdette a hit jelentőségét, szerepét és igazságait, miután 1933-ban, 16 évesen átadta életét a Názáreti Jézus Krisztusnak.
A bibliai hit című könyve méltán tekinthető szolgálata esszenciájának. Jelen kiadás egy kibővített, átdolgozott változata az először 1974-ben – magyar nyelven pedig 1990-ben – publikált írásának.
A szerző Isten igéjéből kiindulva arra mutat rá – miközben számos gyakorlati példát és igaz történetet is felsorakoztat –, hogy miként keletkezik a hit, és hogyan szabadítható fel az emberi élet minden területén.
„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik – olvashatjuk a Zsidókhoz írt levél 11,6-ban. Tehát ha Isten azt követelné, hogy olyankor is legyen hitem, amikor az lehetetlen, akkor jogom lenne megkérdőjelezni az Ő igazságosságát. De ha kezembe adja mindazokat az eszközöket, amelyek által létrejöhet bennem a hit, akkor a felelősség az enyém, akár van hitem, akár nincs” – szögezi le már a könyv legelején Kenneth Hagin.
A bibliai hit olyan kérdésekre adja meg a választ, mint:
–Mi a hit?
–Hogyan keletkezik a hit?
–Hogyan szabadíthatjuk fel a hitünket?
–Mit jelent szívvel hinni?
–Melyek a hit útjában álló nagy akadályok?
–Hogyan lehetséges Isten hitével hinni?
3990 Ft
Elfogyott
További információk
| Tömeg | 500 g |
|---|---|
| Méretek | 140 × 210 × 20 mm |
| Formátum | Könyv |
| Szerző | Kenneth E. Hagin |
| A mű eredeti címe | Bible Faith Study Course |
| Fordító | Joób Viktória, Németh S. Judit |
| Méret | 140 x 210 mm |
| Terjedelem | 400 o. |
| Kötészet | Puhatáblás |
| Nyelv | Magyar |
| Kiadó | Patmos Records |
| Kiadás éve | 2016. |
Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.





Értékelések
Még nincsenek értékelések.