Barion Pixel

Január 10. – K.E.H. Egészségünk napi tápláléka

Január 10. – A hited éppé tehet téged

És ő [Jézus] monda neki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!
– Lukács 8:48

Sok évvel ezelőtt olvastam egy cikket egy világi magazinban. A cikket a Minnesotai Egyetem egyik orvosi csoportja írta. Több ezer dollárt kaptak a kormánytól arra, hogy alternatív gyógymódokat tanulmányozzanak.
A cikkben az orvosok lényegében azt mondták: „Megvizsgáltuk a régi amerikai indiánok összes orvosságát. Úgy találtuk, hogy néhány azok közül, melyekről az gondoltuk, hatástalan, mégis működik. Miután megvizsgáltuk őket a laboratóriumban, rájöttünk, miért hatékonyak. Még néhány vénasszonyos gyógymódot is kipróbáltunk. Egyet sem vetettünk el. A gyógyításért dolgozunk.”
„Rájöttünk arra is – folytatták –, hogy az isteni gyógyulás működik. Feljegyzéseket találtunk olyan emberekről, akik a rák végstádiumában, a halálukon voltak. Miután azonban Isten egyik embere megjelent, megkente őket olajjal, és kézrátétellel imádkozott értük, ezek az emberek a lábukra álltak, és teljesen egészségesen elhagyták a kórházat – néha két-három nap után. A nyomát sem találtuk a testükben a betegségnek!
Tudjuk, hogy az isteni gyógyulás működik, de nem tudjuk laboratóriumi vizsgálatoknak alávetni, mint más gyógyszereket. Ha tudnánk, hogyan működik, ezt a gyógymódot is megosztanánk az emberekkel.”
Miután elolvastam a cikket, azt gondoltam: „Uram, úgy hiszem, írok nekik, és elmondom nekik, hogyan működik. Én tudom, hogyan működik; hit által. Jézus azt mondta a vérfolyásos asszonynak: ’… leányom, a te hited megtartott téged…’”

Megvallás: Ha a Lukács 8:48 szerint a vérfolyásos asszonyt meg tudta tartani a hite, akkor engem is meg tud tartani a hitem.

(Kenneth E. Hagin: Egészségünk napi tápláléka; © Márta Könyvesház, 2021.)

error: Védett tartalom!