Barion Pixel

Január 19. – K.E.H. Egészségünk napi tápláléka

Január 19. – Megbecsülni az Úr testét

Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.
– 1Korinthus 11:29-30

Pál arra utal, hogy Jézus Krisztus Gyülekezetében nem kellene fizikai gyengeségnek és betegségnek lenni. Senkinek sem kellene idő előtt elhaláloznia. Pál azt érzékelteti, hogy sok hívő azért gyenge és beteg, mert nem becsüli meg az Úr testét. Ezt a megfigyelést kétféleképpen alkalmazhatjuk.
Először is, Pál az úrvacsoráról beszél. A megtört kenyér Jézus megtört testét képviseli, amely a fizikai fennmaradásunkért töretett meg. Rutin szertartásként is magához veheti valaki az úrvacsorát, ám akkor a világon semmit sem fog jelenteni neki; csak egy szertartás lesz.
Amikor azonban valaki a kezébe veszi azt a megtört kenyérdarabot, azt is mondhatja: „Hála Istennek, Jézus teste megtöretett az én fizikai egészségemért. Ő a vérét ontotta a bűneim eltörléséért. Ezt a kenyeret annak jeleként, bizonyítékaként eszem, hogy ezzel részesülök Jézus megtört testében, és ezért gyógyult vagyok. Az Ő sebeiben meggyógyultam. Nem vagyok beteg többé.” Amikor ezt teszed, akkor megbecsülöd az Úr testét.
Ezt az igeverset egy másik szellemi nézőpontból is megvizsgálhatjuk, mely szerint Krisztus Teste egy. A földön élő szellemi Test egy egységes egész, ezért szeretnünk kell a hittestvéreinket. Ha valaki nem becsüli meg Krisztus Testét, és nem jár szeretetben a hittestvéreivel, azzal megnyitja az ajtót a betegség előtt.

Megvallás: Szeretem az összes hittestvéremet. Tisztelni és becsülni fogok minden keresztényt. Talán nem értek mindig egyet minden kereszténnyel, de nem leszek barátságtalan.

(Kenneth E. Hagin: Egészségünk napi tápláléka; © Márta Könyvesház, 2021.)

error: Védett tartalom!