Barion Pixel

Január 23. – K.E.H. Egészségünk napi tápláléka

Január 23. – A hited szerint

Akkor illeté [Jézus] az ő szemeiket, mondván: Legyen nektek a ti hitetek szerint.
– Máté 9:29

 Tizenhat évvel később az a nő, aki gyermekbénulás következtében lebénult, levelet írt nekem: „Hagin testvér, szeretném, ha tudnád, hogy már felkeltem a tolószékből.”
Sok évbe telt, mire lábra tudott állni. Nem Istennek tartott ennyi ideig, hanem a nőnek. Nem tudott hinni abban, hogy Isten meg akarja gyógyítani őt, és ezért ugyanolyan gyorsan meggyógyulhat, mint a lánya.
A levélben így folytatta: „Egy asszony járt hozzánk takarítani, mert én nem tudtam elvégezni a házimunkát. Még annyira sem tudtam használni a kezem, hogy betegyek egy kazettát a lejátszóba, ezért ő segített nekem. Ez a nő minden nap eljött a házunkba, elindította a magnókazettát, én pedig hallgattam a felvételeket a tanításaidról. Több év után átvettem a gyógyulásomat. Már nem ülök tolószékben, és én végzem az összes házimunkámat. Olyan csodálatos dolog felkelni reggel, és elkészíteni a férjem reggelijét, mielőtt munkába indul!”
Miért fokozatosan gyógyult meg ez az asszony? Mert fokozatosan ragadta meg az igazságot. Ez volt Isten legmagasabb rendű akarata? Nem, ez nem Isten legjobb akarata volt, de legalább nem töltötte élete hátralévő részét tolószékben.
Ugyanúgy meggyógyulhatott volna, mint a lánya a legelső istentiszteleten, a nő azonban nem tudott hinni abban, hogy ugyanolyan könnyen meggyógyulhat.

Megvallás: Hiszem, hogy a fejem tetejétől a lábam ujjáig meggyógyulok. Könnyű meggyógyulni.

(Kenneth E. Hagin: Egészségünk napi tápláléka; © Márta Könyvesház, 2021.)

 

error: Védett tartalom!