Barion Pixel

Január 3. – K.E.H. Egészségünk napi tápláléka

Január 3. – Élj hosszú életet a Földön!

Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom neki az én szabadításomat.
– Zsoltárok 91:16

Foster testvérnő nagymamája kilencvennégy évesen is maga vetette be az ágyát és takarított ki a szobájában. Reggeli után az edényeket is elmosogatta, mialatt Foster testvérnő a ház többi részét rakta rendbe. Nagy házban éltek, sok, összesen úgy nyolc gyerekkel. Kilencvennégy évesen mosogatott, és takarította a konyhát! Még mindig nagyon élénk volt!
Minden reggel 10 órára végezni akartak a takarítással, hogy bevonuljanak a varrószobába. Amíg Foster testvérnő zoknikat és overallokat foltozott, a nagymama felolvasott neki a Bibliából.

Egy nap a nagymama bejelentette a reggelinél: „Ma hazamegyek.”
Mr. Foster, akinek akkor még nem volt üdvössége, azt mondta: „De hát, ez az otthonod.” Azt gondolták, hogy öregszik és kezd kihagyni a memóriája.
Miután kitakarították a konyhát, a nagymama átment a varrószobába a Bibliájával. Foster testvérnő a fiúk ruháit javítgatta, mialatt a nagymamája felolvasott neki. A Jelenések könyvének 21. és 22. részét olvasta fel a Mennyről, majd így búcsúzott: „Mondtam nektek, hogy ma hazamegyek. Jézus ott vár. Juhé! Dicsőség Istennek! Indulok; viszlát.” Majd elhagyta a testét és kilencvennégy évesen hazatért Jézushoz.

Megvallás: Isten hosszú életet ígért nekem. Hosszú életet akarok élni a földön, és az éveim számával betelve, elégedettek akarok hazamenni.

(Kenneth E. Hagin: Egészségünk napi tápláléka; © Márta Könyvesház, 2021.)

error: Védett tartalom!