Barion Pixel

Január 8. – K.E.H. Egészségünk napi tápláléka

Január 8. – Isten Igéje sosem változik

„Uram! Örökké megmarad a te igéd a mennyben.”
– Zsoltárok 119:89

St. Louisban prédikáltam egyszer egy konferencián. Miután az alkalom befejeződött, egy úriember leszólított a hotel előcsarnokában. Beszélni akart velem.
Azt mondta: „Szeretném, ha találkozna a feleségemmel és a gyermekeimmel. Tavaly, amikor Siracusában, New Yorkban tanított a hitről, elmentünk meghallgatni. Mi Bostonban, Massachusettsben élünk, és az volt az első teljes evangéliumi összejövetel, amelyre valaha ellátogattunk. Abban az időben a fiam tizenhárom és fél éves volt, az orvosok pedig nem tudtak rájönni, hogy mi baja van. Arra buzdította, hogy vigyem el őt egy New York-i specialistához, így elvittem.”
„A specialista megállapította – folytatta az úriember –, hogy gyógyíthatatlan betegsége van, és semmit sem tehetnek érte. Sőt, az orvosok elmondták, hogy mindössze három olyan emberről van tudomásuk az Észak-Amerikai kontinensen, akinek ilyen betegsége volt. Azt mondták nekünk, hogy a fiunk tizenöt éves korára már halott lesz. Valaki azonban beszélt nekünk Isten gyógyító erejéről, ezért elmentünk a siracusai konferenciásra, hogy segítséget keressünk.”
A siracusai összejövetelen arra tanítottam az embereket: engedjék, hogy a szívük egyetértsen a szájukkal kimondott Igével. Isten Igéje nem változik, és mivel Ő kijelentette: „Jézus elvette a gyengeségeidet és elhordozta a betegségedet” (Máté 8:17), efelől megnyugodhatsz!

Megvallás: Isten Igéje szerint gyógyult vagyok. A szívemben hiszek ebben, és megvallom ezt a számmal.

(Kenneth E. Hagin: Egészségünk napi tápláléka; © Márta Könyvesház, 2021.)

error: Védett tartalom!